2019. 05. 02.
Bízva a hagyományteremtésben, Intézményünk 2019. 05. 02-án vendégül látta a jászszentlászlói Hangász Együttest. Egy példaértékű kezdeményezés első lépésének lehetett tanúja az, aki a mai napon részt vett ezen a citera előadáson. Az Együttes Háziasszonya Bazsáné Erika néhány héttel ezelőtt telefonált nekünk, hogy nagyon szívesen ellátogatnának intézményünkbe egy rövid előadás erejéig. A cél, hogy lakóinkat, klubtagjainkat egy kicsit kizökkentsük az egyhangúságból és a zene erejével is segítsük emlékezni Őket a régi időkre. Az utolsó sorban ülve ez teljes sikert aratott. Sokan énekeltek, doboltak, dúdoltak, mosolyogtak az ismerős nóták hallatán.
Szeretettel köszönjük a mai délutánt, bízva a folytatásban és a mielőbbi találkozásban, erőt és kitartást kívánunk az Együttes minden tagja számára.
Kiskunmajsa, 2019. 05. 02.
Fürdős Ferenc
intézményvezető