Főoldal » Szeretethíd a Máris tanyán

Szeretethíd a Máris tanyán

2013. május 24-én a Szeretethíd keretein belül intézményünk munkatársai is vállaltak önkéntes munkát. A holland-magyar gyorssegítő szolgálat, másnéven Máris tanyára mentünk segíteni terepet rendezni a másnapi megnyitó előtt.

A felkészülés, feladatok megtalálása idén nehezebben ment. Tavaly a MÁV elsőszóra szívesen fogadta ajánlkozásunkat, így megszépülhetett kívül-belül a kiskunmajsai vasútállomás. A mai napig szépen rendben tartják. Az idén sok feladat jutott eszünkbe, de senki sem fogadott, míg az utolsó héten Erzsike néni bár vonakodva, hogy mit fogunk majd annyian dolgozni, mégis várt minket. Pénteken a pólókat magunkhoz véve és felöltve két csapatban (délelőtt és délután) takarítottunk, szőlőt kötöztünk, gereblyéztünk, sorba raktunk, kihordtunk és berakodtunk, lemostunk és felmostunk. A nap második felére Erzsike néni már rákapott a munkaadás jó ízére, és hálásan búcsúzott tőlünk.

Másnapra pedig meghívott a tanya 20 éves történetét bemutató kiállításra.

A munkálatokról és a másnapi kirándulásról láthatnak képeket:

 

A másnapi kirándulás az idősekkel