„Ahol a ti kincsetek van, ott lesz a ti szívetek is.” Lk 12,34
És mi a kincsem?
Amit féltek, ami rejtett és titkos, ami az enyém és senki másé, amit bezárok és elzárok.
Vagy amit átadok és megmarad, amit megosztok és gazdagít, amit begyűjtök és szétosztok.
Ezen a karácsonyon intézményünk a második utat választotta. Adni és osztani, begyűjteni és szétosztani.
Köszönjük azoknak, akik felhívásunkra adományoztak, és akik bíztak abban, hogy amit adnak, abból több marad, mint amit kuporgatnak.
Kiskunmajsáról, Szankról, Csólyospálosról és Kömpöcről összesen 100 doboz és 90 élelmiszercsomag gyűlt össze magánszemélyek, intézmények és munkatársaink áldozatkészségéből. Ezeket az ünnepek előtti héten osztottuk szét a tanyán élők, a hátrányos helyzetű és rászoruló családok, illetve idősek közt.
10 ajándékdobozt eljuttattunk a Református Egyház által szervezett Nyilas Misi Pakk egyik gyűjtőpontjára Kósa István helybéli református lelkész segítségével.
Mindazoknak, akik részt vettek a gyűjtésben, és akik elfogadták tőlünk az ajándékot, Isten minden emberi értelmet meghaladó békességét kívánjuk az ünnepek alatt, és az új évben is!
Halász Noémi
intézményi lelkész